Vállalkozás: KSH: már 433 ezer forint az átlagkereset | hvg.hu – hvg.hu

Read Time:1 Minute, 20 Second
Vállalkozás: KSH: már 433 ezer forint az átlagkereset | hvg.hu – hvg.hu

Egy év alatt 7,9 százalékkal nőttek a bérek, nagyrészt az állami fizetésemelések magyarázták a növekedést. A szokásosnál jóval nagyobb infláció miatt a reálbérek csak 4 százalékkal nőttek.

433 700 forint volt a bruttó átlagkereset idén júliusban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A nettó átlagkereset 288 400 forint volt. Mindkét szám 7,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

A fizetéseket az állami béremelések húzták fel: a vállalkozásoknál 6,2, a költségvetési szférában viszont 11,8 százalékkal nőtt az átlagkereset. A KSH ezt főleg az orvosok, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelésével magyarázza.

Fontos hozzátenni, hogy a kereseti adatokban a legalább 5 főt alkalmazó cégeknél teljes állásban dolgozók fizetése jelenik meg, vagyis sem a részmunkaidősök, sem a legkisebb cégek dolgozóinak bére nem látszik itt.

A KSH közzétette azt is, hogy a keresetek mediánértéke – vagyis az a szám, amelynél az emberek fele többet, másik fele kevesebbet keres – bruttó 350 ezer forint volt. Vagyis bruttóban számolva 83 ezer forinttal kevesebb a medián az átlagnál, ráadásul a mediánkereset az átlagnál kisebb ütemben, 7,5 százalékkal nőtt.

Az átlagkereset a pénzügyi, biztosítási ágazatban volt a legmagasabb, bruttó 756 ezer forint, a legalacsonyabb pedig a vendéglátásban, ahol bruttó 258 ezer forintot lehetett keresni teljes állásban.

A nemek közötti különbség nemcsak egyszerűen nagy, hanem még tovább is nőtt: 2021 első hét hónapjában összesítve a férfiak átlagkeresete 8,8 százalékos emelkedés után bruttó 467 700 forint, a nőké 8 százalékos növekedéssel 392 200.

Mivel eközben az infláció 4,2 százalékos volt, a reálkereset 2021 első hét hónapjában 4 százalékkal nőtt.

Eredeti forrás:
https://hvg.hu/kkv/20210929_KSH_beremeles_atlagkereset_fizetes

0 0
Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %