A BKV a villamostenderről: Visszautasítjuk az elfogultság és a bűncselekmény gyanúját sugalló vádakat – hvg.hu

Read Time:1 Minute, 59 Second
A BKV a villamostenderről: Visszautasítjuk az elfogultság és a bűncselekmény gyanúját sugalló vádakat – hvg.hu

A BKV szerint még nem érkezett ajánlat a használt villamosok vásárlására kiírt közbeszerzésre.

A BKV Zrt. megdöbbenéssel értesült a sajtóból arról, hogy a Közbeszerzési Hatóság, illetve a Volner Párt kifogásolja a BKV Zrt. használt villamosok beszerzését célzó közbeszerzési eljárásának körülményeit – tudatta a BKV szerdán.

Azt írták: visszautasítják az elfogultság, szabálytalanság, sőt a bűncselekmény gyanúját sugalló, a fővárost, illetve a BKV Zrt. vezetését ért vádakat.

A közlemény szerint a főváros és a BKV vezetése tisztában van azzal, hogy az egyre inkább öregedő budapesti villamosállomány leginkább elavult, 50 év körüli életkorú járműveinek cseréjére ideális megoldást új villamosok beszerzése szolgáltatna.

Ehhez – folytatta a BKV – van ugyan jelenleg is érvényes, 51 új CAF jármű lehívását lehetővé tevő szállítási szerződés, azonban a szükséges, mintegy 35 milliárd forintos forrás nem áll rendelkezésre a főváros költségvetésében, a fejlesztési hitelfelvétel lehetősége pedig a kormány támogatása nélkül nem valósítható meg.

A szakmai, műszaki szempontokat is figyelembe véve döntöttek úgy, hogy felkutatják azokat a európai villamoskontingenseket, amelyek megfelelnek a budapesti pályahálózatnak, műszaki elvárásoknak. Mint jelezték, más európai város megkeresése után “érdemi választ” csak az önkormányzati tulajdonú Frankfurti Közlekedési Vállalattól kaptak, akik előzetes, indikatív árajánlatot is küldtek a BKV Zrt. részére.

A közlemény szerint “a főváros és a BKV vezetése ugyanakkor felelős beszerzési, gazdálkodási magatartást folytat, vagyis mindennemű járműbeszerzés csak a közbeszerzési törvény keretei között, nyilvános eljárás formájában történhet”, amelyről a frankfurti közszolgáltatót is tájékoztatták.

Közöltek azt is, hogy “nem jogszerűtlen” a beszerzési eljárás megindítása előtti kapcsolatfelvétel, sem a fővárosi önkormányzat, sem a BKV részéről elköteleződés nem történt.

Tárgyalásos eljárás kiírására is azért esett a választás, mert az ajánlattevőkkel a tárgyalások során lehetőség van bármely műszaki és szerződéses feltétel pontosítására, módosítására, “ahogy azt a felhívásban is világossá tettük” – írta a BKV.

A közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezési szakasza szeptember 22-én lezárult, egyelőre érdeklődések jelzése, illetve a jelentkezés történt meg, tehát konkrét ajánlatok benyújtására nem került sor – zárta közleményét a BKV.

Volner János független országgyűlési képviselő kedden jelentette be, hogy feljelentést tesz BKV villamosbeszerzése miatt. Volner szerint a villamosokról szóló tender előterjesztésében szerepel, hogy kifejezetten frankfurti villamosokat venne a főváros, és arra aztán valóban csak a frankfurti közlekedési vállalat, a VGF jelentkezett.

A főváros 35 darab használt, alacsony padlós villamost venne. Korábban Tüttő Kata főpolgármester-helyettes javasolta a frankfurti villamosokat a fővárosnak. Mintegy 7,7 milliárdba kerülnének a 1993-as, illetve 1997-es gyártmányú, R-wagen típusú járművek.

Eredeti forrás:
https://hvg.hu/kkv/20210929_bkv_frankfurti_villamos_kozbeszerzes

0 0
Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %