0 0
Read Time:2 Minute, 18 Second

A Bloomberg szerint sok légitársaság csődbe mehet, ha ez a nyár is olyan lesz, mint a tavalyi.

A koronavírus-járvány miatti válság elhúzódik, így legkorábban júliusban lehet nyitás. Ennek a légitársaságok mindenütt megihatják a levét – írja elemzésében a Bloomberg.

A portál példákat is hoz arra, mi várható idén. Ingyen változtathatnak az előzetes jegyfoglaláson az utasok idén nyáron – ígérte a Ryanair sajtóértekezletén, ahol mindenkit óvott a pániktól. A Tui, a világ legnagyobb utazási irodája júliusra halasztotta a szezonkezdést, ami két hónapos csúszást jelent.

A kormányok tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen csúszás milyen veszteséget jelent a légitársaságoknak – ráadásul a tavalyi katasztrofális eredmények után –, de nem tehetnek mást, mert a koronavírus-járvány annak ellenére szörnyű pusztítást végez, hogy a legtöbb országban rohamtempóban halad az oltási kampány.

Normális körülmények között az olyan óriások, mint a Tui vagy a Ryanair, az év első három hónapjában rengeteg pénzt szereznek a nyári foglalásokból. Most mindez füstté válhat, mert a második nyár is a koronavírus áldozata lehet – a légitársaságokkal együtt. A British Airways tulajdonosa, az IAG SA új hitelt kényszerült felvenni, amelyben a Heathrow repülőtéren levő előnyös pozícióit használta fel jelzálogként.

Július elsején újra kell kezdődnie a nemzetközi utazási szezonnak – hangsúlyozta az Air France főnöke. Ben Smith rámutatott: „a harmadik negyedév a döntő a bevételek szempontjából”. Épp ezért az Air France – sok más légitársasággal együtt – elszántan lobbizik a vakcinaútlevélért, és azért, hogy minél előbb legyen vége a lezárásoknak.

45 légitársaság jutott csődbe

Tavaly ilyen sok áldozata volt a koronavírus-válságnak, amelyet a többi légitársaság állami támogatással élt csak túl. Az idei szezonban nagyon bíztak az újrakezdésben, de ez mindinkább illúziónak bizonyul. Az Airports Council International szerint idén a normális forgalom 50 százalékára lehet számítani.

Ez elég lehet a túléléshez a legtöbb légitársaság számára, de csak akkor, ha a kormányok újra a zsebükbe nyúlnak. Az International Air Transport Association (IATA) szerint legkevesebb 80 milliárd dolláros állami támogatásra lesz szükségük a légitársaságoknak az idén.

Az Air France–KLM tavaly 12 milliárd dolláros állami támogatást kapott, idén újabb 10,4 milliárd eurót szeretne. A fapados légitársaságok jobb helyzetben vannak – írja a Bloomberg – mert eladhatják repülőgépeik egy részét, majd pedig visszalízingelhetik azokat.

A fenyegető likviditási válság mindenesetre mindenütt megváltoztatja a légitársaságok gazdálkodását. Az öregebb gépeket gyorsabban selejtezik ki, és az újak vásárlását jobb időkre halasztják. Sok új gépről le is mondanak, úgyhogy mind az Airbus, mind pedig a Boeing a kereslet visszaesésével kell, hogy számoljon.

A légitársaságok és az utazási irodák most Boris Johnson brit miniszterelnököt figyelik, aki korábban május 17-re jósolta a nyitást. Április ötig kell bejelentenie a brit kormányfőnek a nyitás dátumát, de sokak szerint csak jóval május 17-e után lesz – írja a Bloomberg a légi közlekedés borús perspektíváiról.

Eredeti forrás:
https://hvg.hu/kkv/20210326_80_milliard_dollaros_allami_tamogatas_kell_hogy_ne_menjenek_csodbe_a_legitarsasagok

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %